Urunk színeváltozása

Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.


E napon Jézus emberi testében, még a feltámadás előtt való isteni dicsőségének felragyogását ünnepeljük. Az esemény a Tábor hegyén történt, a Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le. Hatására megvilágosodott az apostolok számára Jézus rejtett isteni méltósága.

A színeváltozás fontos mozzanatai: a ragyogó fény, a felhő, Mózes és Illés megjelenése, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének
szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus megkeresztelkedésére emlékeztet. Mózes és Illés megjelenése is Jézus Krisztus messiási igazolása: ők
képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést. Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény, sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik.

A nyugati egyházban az első ezredforduló közeledtével kezdték számon tartani, összefüggésben Krisztus 1000- re várt visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. A két időpont egybeesése azzal magyarázható, hogy az 1456. július 22-ei győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges
színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével
erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos
reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz
minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára
hallgatva társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled
él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké. Ámen.

Forrás és bővebb információ az alábbi linken érhető el.

UA-85961568-1