Húsvét 5. vasárnapja

Ezen a vasárnapon folytatjuk az Apostolok cselekedeteinek és a Péter-levélnek az olvasását. Az Apostolok cselekedeteinek ez a része (6,1-7) a tanítványok számának gyarapodásáról számol be. A közösség számának növekedése viszont problémákat vetett fel. Szövegünkben szó van a görögökről és a zsidókról. Ezek a görögök is zsidók voltak, de a másik csoporttal ellentétben ők voltak a hellenizált zsidók. A velük szembenállók azon zsidók csoportját képezik, akik Palesztínában születettek és arámul beszéltek. Annak is tanúi vagyunk, hogy a közösséghez tartozó tagok számának szaporodása és a belső feszültség újabb szolgálattevők kiválasztásához vezet. Az apostolok az ige szolgálatának szentelik magukat, a diakonusok pedig a szeretetszolgálatot végzik. Azonban más helyen arról is olvashatunk, hogy Szent István diakonus prédikál.

A mai egyházi gyakorlatban a püspökök és a papok végzik az apostolok itt említett szolgálatát. Ma is vannak diakonusaink, akik a mai gyakorlat szerint prédikálhatnak is, és fel vannak hatalmazva a keresztség szentségének kiszolgáltatására, valamint meghatározott szentelmények ünnepélyes végzésére. Nem pappótléknak tekintjük őket, hanem úgy mint az egyházi rend szentségének birtokosait, a püspökkel és a papsággal együtt az egyházi rend szentségének birtokosai, de ők más szolgálatot végeznek. Az állandó diakonusok többnyire házasságban élő emberek, akik pedig tovább akarnak lépni a papság felé, azok továbbra is nőtlenek.

A Péter-levélnek ez a része (2,4-9) az Jézus által létrejött közösséget a háznak a képébe öltözteti be. Az élő kövekből épülő ház az egyház egyik mindmáig emlegetett, Bibliából vett szimbóluma. Fülünkben cseng a húsvéti üzenet a következő mondat formájában: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett.” (Mt 21,42) Utalás ez Jézus kereszthalálára és a feltámadása után épülő egyházra. Ehhez a kőhöz kell nekünk is szervesen hozzá épülnünk, hogy Isten egyetlen egyházát alkossuk. Amikor a hajó zátonyra fut, akkor megfeneklik. Péter ebben a részben már nagyon is érzékeli, hogy vannak, akik elvetik Jézust. Számukra ő a botlás köve. A másik csoport a hívőké, akik részesednek Krisztus királyi papságában is. Jézus áldozatához csatlakozunk mindannyian a szentmiseáldozat bemutatásával. Ezt Jézus mint főpap mutatja be, saját titokzatos testének tagjaival együtt, ahol a püspök vagy a pap saját személyében képviseli Krisztust. Saját életünk áldozata is, csatlakozás Jézus egyetlen és örök áldozatához.

János evangéliuma (14,1-12) Jézus és az Atya közösségébe vezet bennünket. Tamás apostol Jézus megdöbbentő szavaira, hogy az Atyához megy, értetlenül reagál. Erre fejti ki Jézus, hogy ő helyet készít számunkra az Atyánál. Tamás keresi az utat, hogy Jézus miként megy az Atyához, mire kiderül, hogy maga Jézus az út, ezért aki őt követi már úton van az Atyához.

Jézus „én vagyok” kijelentése, a tekintéllyel szóló Fiú szava. Azért lehet ő maga az igazság is, mert az Atya benne nyilatkoztatta ki nekünk magát. Az Atya úgy közölte vele az életet, hogy azt ő önmagában birtokolja, ezért osztogathatja is azt. Jézus Fülöp kérdésére feltárja saját cselekedeteinek forrását. Fülöp látni akarja az Atyát. Mivel Jézus és Atya egyek, ezért aki Jézust látja, látja az Atyát is. Aki hitben felismeri Jézusban a Fiút, annak képe van az Atyáról. Jézus az Atyában van, az Atya pedig őbenne, ezért az ő cselekedetei az Atyának a cselekedetei. Keleti testvéreink számára éppen ezért az ikonfestészetben, a Kriszus-kép egyben a mennyei Atyának a képe is. A keletieknél a Szentháromságnak az ábrázolása, melyet mi ismerünk, legfeljebb azokon a helyeken fordul élő, ahol a római egyház képviselői többségben vannak.

A 12 versben az Atya és a Fiú kapcsolatába belépnek a hívők is. Ők is végbeviszik Jézus tetteit, tehát Jézus cselekedetei nem szűnnek meg a világban. Mivel Jézus az Atyánál közbenjár értük, ezért még nagyobbakat is tesznek, mint amit ő maga tett. Jézus életének titka által kapcsolódunk a mennyei Atyához.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános