Nagyhét kedd

A mai napon olvassuk a második ebed Jahve (Isten szolgája)
éneket (Iz 49,1-6). Ez a szentírási szöveg elsősorban univerzalizmusa miatt
lett nagyon fontos. Isten olyan küldetést szán az ő szolgájának, mely nemcsak
Isten választott népe javát fogja szolgálni, hanem ő lesz a nemzetek
világossága, hogy az üdvösség mindenhová eljusson. Sokszor a keresztény
irodalomban is visszhangzik Izajás azon gondolata, hogy az ember hivatása Isten
részéről már születése előtt elhatároztatott. Ezt halljuk Isten szenvedő
szolgájáról is ebben az énekben. A kard és nyíl harci eszközök. A Zsidókhoz
írott levél Isten igéjét is hasonlítja a két élő kardhoz. Sőt esetleg amikor a
keresztény művészetben képi módon jelenítik meg az Jézust mint ítélő bírót,
akkor a Jelenések könyvének nyomán a szájába teszik a két élű kardot. A kard
csak közelharcra alkalmas, a nyíl viszont nagy távolságokat képes áthidalni. Mindkettő
Isten szolgája hatékony cselekedetét szimbolizálja. Ugyanakkor azonban a
következő sorokban benne van a szolga sikertelensége is. „Hiába fáradtam,
haszontalanul tékozoltam erőmet.” A szolga ügye azonban Istennél van, aki
dicsővé lesz az Úr szemében. Sokszor a papokat nevezik Isten szolgájának, de
hiszen mindannyian Isten szolgái vagyunk, akiknek megvan az Istentől rendelt
hivatásuk. Elsősorban ennek kell megfelelnünk, nem pedig az emberi
várakozásoknak.

Az evangéliumot ismételten János evangéliumából olvassuk (Jn 13,21-33, 36-38). Júdás már az előző napi evangéliumban is megjelent, amikor kifogásolta a Jézusra költött drága nárdusz-olajat. A mai evangéliumban még közelebb kerülünk Jézus szenvedéséhez. Szembesülünk Júdás árulásával és Péter tagadásával. Júdásnál volt az apostolok pénze. A tanítványok azt gondolják, hogy Jézus arra ad utasítást Júdásnak, hogy vegye meg mindazt, ami az ünnepre szükséges. Ezt az evangéliumi helyet is idézni szoktuk arra vonatkozóan, hogy az istentiszteletnek meg kell adni a maga méltóságát, mivel ezt Jézus és tanítványai is megtették. Jézus szava Júdás távozása után emlékezetünkbe idézi az Isten szenvedő szolgájáról mondottakat, miszerint most dicsőül meg az Emberfia és Isten is megdicsőül benne. Péter még közelebb visz bennünket Jézus keresztje s feltámadása titkához, mert ő nem tudja, hogy Jézus hová megy, csak annyit tud, hogy ahová Jézus megy, oda ő nem tud menni. A szenvedő szolga ugyanis keresztje és feltámadása által megdicsőül és az Atyához megy, a tanítványok viszont egyelőre itt maradnak. Az események előrehaladása Jézus felfelé menetelének a részét képezik. Mi is úgy tekinthetünk saját életünk eseményeire, melyek előbbre visznek bennünket Isten örök országához.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános