Urunk szenvedésének vasárnapja – virágvasárnap

A mai vasárnap elkezdődik a nagyhét. Az egyházi időszámítás szerint ugyanis szombat a hét utolsó-, a vasárnap pedig a hét első napja. A következő vasárnap már Húsvétra virradunk. Nagy egyházi ünnepeink be vannak ékelve az egyes évszakokba. Húsvét, a feltámadás ünnepe, egyben a természet újra éledésének az ideje, mely jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hangulatunk a nagyböjt szomorú hangvétele után az örvendezésbe forduljon.

A mai mise első olvasmány az Úr szenvedő szolgájáról
szól (Iz 50, 4-7). A szentleckét a Filippekhez írott levélből vesszük (2,6-11).
Ebben az évben a passiót, Jézus szenvedésének történetét Máté evangéliumából
olvassuk. A nagypénteki szenvedéstörténet mindig János evangéliumából van, mert
ő tárja fel legmélyebben Jézus keresztjének titkát. A következőkben nem a szentírási olvasmányokat szeretném elemezni,
hanem néhány gondolattal akarok Jézus szenvedésének adózni.

Minden ember szenvedése megindító. Talán azért van ez
így, mert a fájdalommal teli emberrel együtt tudunk érezni, sőt az is eszünkbe
jut, hogy mi is hasonló helyzetbe kerülhetünk. Ezért képesek vagyunk arra, hogy
mások szenvedését magunkban hordjuk. Különösen megindító az ártatlan emberek
szenvedése. Nagyon megragad bennünk az ártatlan gyerekek nehéz helyzete.
Különösképpen is megérint a vértanúk áldozata.

A velünk való együttérzés legtökéletesebb kifejezése,
ha valaki képes arra, hogy velünk együtt szenvedjen. Még tökéletesebb ez, ha
nem csak az érzelmek vonalán jelentkezik ez, hanem tudatos elhatározásból
fakad. Jézusról azt valljuk, hogy a mi bűneink miatt és értünk szenvedett.
Isten nem tud szenvedni. Neki az emberi természetet kellett magára venni, hogy
az emberrel együtt szenvedhessen. Jézus halála által az Isten vette ki a részét
az emberi szenvedésből. Értünk szenvedett, hogy bűneinktől megváltson
bennünket. A külső körülmények nem ezt mutatták. Pilátus feltette neki a
kérdést: Te vagy-e a zsidók királya? A római hatóság az ellene hozott vádak
alapján politikai bűnösként ítélte halálra őt, noha ő maga tagadta, hogy
királysága ellentétben állna a római császár uralmával, mivel az ő országa nem
ebből a világból való.

Izajás próféta szavai a szenvedő Messiásról ezt a gondolatot tárják fel előttünk. Nagypénteken érkezünk el oda, hogy elolvassuk Izajás prófétától azt, hogy Jézus áldozata helyettesítő elégtétel volt a mi bűneinkért. A keresztény ember saját fájdalmával Jézushoz csatlakozik azzal a meggyőződéssel, hogy Jézus a mi fájdalmainkat és betegségeinket hordozta. Ha saját bűneinkért akarunk engesztelni, akkor Jézus egyetlen és örök áldozatát ajánljuk fel a mennyei Atyának, mely végtelen értékű elégtétel volt a világ összes bűneiért. Az ő szenvedésébe való belemélyedés katartikus élményt nyújt számunkra, hiszen az ő kiomló vére mosott bennünket tisztára.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános