Nagyböjt negyedik hete: csütörtök

A mai szentmise első olvasmány a
Kivonulás könyvéből (32,7-14) vétetik. A történet mindannyiunk számára nagyon
ismert: az aranyborjú imádásáról van benne szó. A történet még a pusztai
vándorlás idejére vezet vissza bennünket. A Mózes által felkínált egyistenhit
Isten népe számára úgy látszik, hogy nem volt elfogadható. Könnyebb olyan
dolgokban hinni, amelyek láthatók, megfoghatók, érzékelhetők. Isten azonban a
maga természetfölötti mivoltában értelmi belátásunk tárgya, de érzékszervekkel
nem megfogható. A nép Mózes jelenlétének híjával volt, és Áront kérte, hogy
készítsen számukra isteneket, akiket ők leborulva imádhatnak. Áron ezt meg is
tette, mégpedig egy aranyborjú formájában. Mezopotámiától Szíriáig a főisten
állatreprezentánsa a bika volt, mely az erő és a termékenység megjelenítóje.
Ebből érthető, hogy Áron is aranyborjút készített. A szobor valószínűleg fából
volt, melyet arany lemezekkel borítottak be.

Mózes az Istennel való párbeszédben ismeri meg a történteket. Itt derül ki igen szép emberi tulajdonsága, miszerint azért könyörög Istenhez, hogy ne pusztítsa el a népet. Isten ígérete ugyanis az volt, hogy Mózes ivadékait nagy néppé teszi. Mózes erről a dicsőségről az ősatyáknak adott ígéretre való tekintettel is le tudott mondani. Ezzel példát adott számunkra, hogy mi tudjunk lemondani saját dicsőségünkről mások javára.

A mai evangéliumot Szent János könyvéből (5,31-47) vettük. Ez a rész a Beteszda fürdőnél történt gyógyítás elbeszélésének folytatása, melyben Mózes is említést nyer. Az aranyborjú imádásánál Mózes közbenjáró, itt azonban vádlóvá válik. Az evangélista szavai szerint Mózes is Jézusról írt. Ebben a részben ismerjük meg Jézus és az Atya kapcsolatát. Jézus teljes mértékben az Atyától függ. Azt cselekszi, amit az Atya, azt mondja, amit az Atya üzen. Az Atyától jött és teljes egységben van vele. Jézusnak nincs szüksége emberi tanúságtételre, hiszen az Atya tanúskodik róla. Nincsen szüksége az emberek részéről tiszteletre sem. Amint Mózes, úgy ő sem keresi saját dicsőségét. Ettől függetlenül tud cselekedni, mivel teljes egységben van az Atyával. Nekünk is erre van szükségünk! Egységben kell lennünk a Mennyei Atyával, aki Jézusról tanúskodik számunkra! Nem a saját magunk dicsőségét, hanem mások javát kell keresnünk!

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános