A pünkösd utáni vasárnapon elérkeztünk a karácsonyi, húsvéti
és pünkösdi ünnepkör lezárásához, amikor megünnepeljük a Szentháromság egy
Istent. Karácsonykor megemlékeztünk arról, hogy a Fiúisten Jézus emberi testet
öltött magára. Az évközi, majd pedig a nagyböjti és húsvéti időszakban
megismertük Jézus tanítását és üdvösségszerző művét. Pünkösdkor pedig
megemlékeztünk a Szentlélek kiáradásáról. Most összefoglaltuk ezt az
üdvösségtörténeti tapasztalatot a Szentháromságról szóló tanításban.

Szentírási olvasmányaink között találjuk a Kivonulás könyvének azon részletét, amikor Mózes ismét felmegy a Sínai-hegyre (34,4b-6, 8-9). Ő maga hívja segítségül az Úr nevét. Ezek után a „Jahve” istennév duplán hangzik el, de mellette vannak tulajdonságai is. Ezek közül első helyen szerepel Isten kegyelme ezrek számára, de ott van az is, hogy Isten büntet is. Mivel Isten természetfölötti, ezért, bár fogalmat alkothatunk magunknak róla, igazán azonban akkor ismerjük meg őt, amikor feltárja magát előttünk. Ezért lényeges a Mózesnek adott kinyilatkoztatás és az egész Ószövetség.

János evangéliuma (3,16-18) a mennyei Atya és Jézus
kapcsolatába vezet be bennünket. Így már nemcsak a teremtő és önmagát megmutató
Istennel találkozunk, hanem azzal az Istennel, aki a Fiúban, a megtestesült
Igében, a második isten személyben mutatja meg magát. Jézus által ismerjük a
Szentháromság két személyét: az Atyát és a Fiút. Szent János bőven szól arról,
hogy a két isteni személy hogyan járja át egymást, hogyan van az egyik a
másikban, és mi hogyan vagyunk bennük.

A szentlecke a 2. Korintusi levélből való (13,11-13). A szentlecke utolsó mondata áldást kíván a levél olvasóira. A mi sorrendünk: Atya, Fiú és Szentlélek. Itt azonban a Fiú szerepel első helyen, aki a kegyelem szerzője, csak ezek után következik az Atya szeretete, és végül a Szentlélek egyesítő ereje. A Szentlélekkel kapcsolatban itt szerepel a „communio”, a közösség, melyre ma oly sokat szoktunk hivatkozni. Ezért beszélünk a „communio egyházáról”, a közösségi egyházról, mely elsősorban kegyelmi közösséget jelent. A többi ennek a gyümölcse. Ha megvan a Szentháromság egy Istennel való kapcsolatunk, és abból nő ki mindenféle közösségi megnyilvánulás, akkor valóban egyházat építünk.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános