Húsvét 4. vasárnapja

Ahogy az előző vasárnapokon, úgy most is az Apostolok cselekedeteit (2,14a, 36-41) olvassuk. A mai vasárnapon jutunk el Szent Péter apostol pünkösdi beszédjében ahhoz a részhez, ahol az apostol a keresztre feszített Jézusról kijelenti, hogy Isten őt Úrrá és Krisztussá tette. Ezek a szavak hitvallás számba mennek, hiszen az ószövetségi ember nem mondta ki Isten Mózesnek kinyilatkoztatott nevét, hanem helyette mindig az Úr szót olvasták be a szentírási szövegbe. A Krisztus név, tudjuk jól, nem a kereszttel kapcsolatos, hanem a messiás név görög megfelelője, tehát annak az elismerése, hogy Jézus az Istentől az Ószövetségben megígért Messiás. Mindezek a szentmise liturgiájában is visszhangzanak. Még a szentmise könyörgése előtt elhangzik az Uram, irgalmazz! és Krisztus, kegyelmezz! felkiáltás. Ezek önmagukban véve is hitvallást számba mennek. Liturgiatörténeti érdekesség, hogy amennyiben latinul misézünk, ezek akkor is görög nyelven hangzanak el, jelezvén azt, hogy a római egyházban is használatos volt a görög nyelv. Szent Péter apostol szavaira következett a kérdés: Mit tegyünk? Az apostol jól ismert válasza, hogy térjetek meg. A megtérés belátást jelent, ezek után pedig az életformának a megváltoztatását. Ezzel párhuzamban történik a keresztség szentségének a felvétele a megtért ember részéről. Szent Péter tanításában benne vannak a keresztség szentségének lényeges elemei, úgy mint a bűnök eltörlése és a Szentlélek közvetítése.

A szentleckében ma szintén Szent Péter első leveléből olvasunk (2,20b-25). Egy fontos témáról szól az apostol. Krisztus szenvedett, és a szenvedést türelemmel viselte, ez lett a mi megváltásunk ára. Követnünk kell Krisztus Urunk példáját, aki a mi vétkeinket vitte fel a keresztfára, hogy meghaljunk bűneinknek, és minőségében új életet kezdjünk. Ez is a kereszt misztériumának kifejtése. A szentlecke utolsó mondata átvezet bennünket az evangéliumhoz, mely Jézusról, mint jó pásztorról szól.

Az evangéliumot Jánostól vesszük (10,1-10). A szöveg megértéséhez az evangéliumi tájakra kell elmennünk. A Szentföld jó része hegyes, sivatagos táj. Az élet lehetőségét ezen a helyen nem könnyű megteremteni. A sivatagban vagy más helyen eltévedt, elkallódó bárány elpusztul. A pásztor szavát meghallani, és hozzá visszatérni, az életet jelenti. A mai vasárnap a hivatások vasárnapja. Jézus pásztorokat, lelkipásztorokat hív. Ezen a vasárnapon gondolunk az egyházi hivatásokra.

A kommunista egyházüldözés elmúltával, 1989-ben ismét elindulhatott Magyarországon a szerzetesrendek élete. Immár nemcsak világi pap lehet valaki, hanem közösségben élő szerzetes is.  A kedves nővérek (apácák) ismét elkezdhették működésüket Magyarországon. A kommunista időkben megélni a szerzetesi hivatást törvényellenesnek minősült, melyet a belügyi szervek üldöztek, és akár börtönbe is lehetett jutni miatta. Tisztelettel emlékezünk azokra a szerzetesekre, apácákra, akik ekkor vállalták Istennek tett fogadalmuk teljesítését, és vállalva az üldöztetést alkalmasint új tagokat is felvettek, akik titokban voltak kénytelenek letenni szerzetesi fogadalmukat. A szerzetes vagy a pap ugyanis nem valamilyen politikai hatalomnak teszi a fogadalmát, hanem Istennek, ezért egy államhatalom törvényben megfogalmazott egyházüldözést kifejező tiltása, felfogásunk szerint nem mentesít az Istennek tett ígéret teljesítése alól. Az 1989 előtti magyar államnak az ilyen rendelkezése diktatórikus berendezkedési formájából adódott. Egyházmegyénk területén egy szalézi szerzetes, Sándor István hivatásának teljesítése miatt vértanú lett. Boldoggá avatása már megtörtént.

Mi is támogassuk papjainkat, és kérjük a Jó Pásztort, hogy küldjön munkásokat aratásába! Isten adjon újabb szerzetesi hivatásokat a Magyarországon és egyházmegyénkben élő szerzeteseknek is! Várjuk papnövendékek jelentkezését egyházmegyénkbe is! Büszkék vagyunk arra, hogy a kosdi közösségből papnövendékünk is van.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános