Nagyszombat

A tegnapi nap folyamán megemlékeztünk Krisztus Urunk megváltó
haláláról és eltemetéséről. A mai nap Jézus sírban való nyugvásának a napja.
Halotti csend van, a harangok már tegnap sem szólaltak meg, és ma sem fognak
megszólalni. Mindféle pompa tovatűnt, mert most a külsőségek helyett saját
belső világunkra kell koncentrálni. A mai napon csak zsolozsmát imádkozunk, és
semmiféle más liturgiát nem végzünk. A feltámadási szertartást csak a sötétedés
beállta után lehet elkezdeni, de igen szép, ahol csak húsvét vasárnapján
hajnalban végzik el a húsvéti vigília szertartását. Nagyon szép szokás, ahol ez
még megvan, nagyszombaton reggel elénekelni Jeremiás próféta siralmait.
Ilyenkor szokás elhelyezni a gyertyatartót a templom szentélye előtti térben,
melyen összesen 15 gyertya van. A háromszög alakú gyertyatartó csúcsán a Jézust
jelképező gyertya áll. A 14 gyertya az apostolokat és az evangélistákat
jelképezi. Mivel két evangélista egyben apostol is, ezért nem 16, hanem csak 14
gyertya van a „lamentációs” gyertyatartón. Zsolozsma közben eloltanak egy-egy
gyertyát, annak jeleként, hogy Urukat az apostolok elhagyták. Végül csak a
Jézust jelképező gyertya ég, melyet a szertartás végén bevisznek a szentélybe,
ahol Krisztus halálának és temetésének jelképeként elrejtik. Plébániánkon a
barátok templomában pénteken és szombaton szoktuk elvégezni a lamentációkat
(siralmakat). A templomokban egész nap csend honol. Szép dolog ilyenkor a
szentsírokat látogatni és ott imádságot végezni.

Hitvallásunkban imádkozzuk: alászállott a poklokra. Ennek
jelentése nem könnyen érthető. Részben azt jelenti, hogy Krisztus valóban
meghalt, mégpedig a legteljesebb értelemben. Van azonban egy másik jelentése
is. A templomok közül, ahol szolgálatot végeztem, az egyik legkedvesebb a
mátraszőlősi templom. Középkori falképei között az egyik a mai nap
misztériumára utal. A kép valószínűleg egyedülálló az egyházmegyében, de
Magyarországon sem sok lehet belőle. A pokolra alászálló Krisztus a kereszt
jelét mutatja a megváltó halála előtt elhunytaknak, akik meg vannak kötözve.
Ott vannak az ősszülők is: Ádám és Éva, valamint az ószövetség többi nagyjai. Amikor
a pokolra alászálló Krisztus a kereszt jelét mutatja az üdvösségre váróknak,
ugyanakkor a sátán toporzékol, a Sátán ugyanis legyőzetett. Képi megjelenítése
ez annak a misztériumnak, amit ilyenkor ünneplünk. Teológiai kifejezéssel élve
ez az üdvösség egyetemes mivoltát jelenti, Krisztus halála nemcsak nekünk, akik
megváltó halála után élünk, hanem az előtte élőknek is meghozta az üdvösséget.
Isten szeretete mindenkit magához ölel.

Boldog John Henry Newman: Gerontius álma című művéből idézek,
mely nem más mint a halálról való gondolkodás:

„Elaludtam, s most megkönnyebbülést érzek. Lényemnek megnyugvása ez, furcsa felszabadító érzése annak, hogy végre önmagam vagyok, ki eddig nem voltam soha. Csend van, Nincs többé bennem lüktető idő, heves légzés, szapora érverés, nincs különbség két pillanat között, álmomban valaki halkan így szólt: „Elment”. Aztán egy sóhaj járt körül, majd fennhangon egy pap jegyezte meg: „Subvenite”, s letérdepelt, igen, imáját mintha hallanám még, de egyre gyérülő szavakra egyre több és hosszabb szünet következik. Mivégre mindez? Mi ez a végszó? A létem lényegébe vágó csend a lelkemet magánnyal tölti meg, s az andalító megnyugvás ízét valami fájdalom keseríti. Az elveszitett eszmélet útja befelé fordul óhatatlanul, és emészteni kezdem önmagam, mert senki mást nem kárhoztathatok.” (2. szakasz, melyet érdemes végigolvasni!) A mai napon élvezzük azt a nyugalmat, mely az örök élet és az örök béke honában ránk vár!

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános