Krisztusban kedves testvéreim!

Elérkeztünk nagyböjt 4. vasárnapjára. Közel van már húsvét ünnepe. A mai vasárnap az úgynevezett „laetare” vasárnap, mely a szentmise bevezető szövegéből veszi elnevezését, és örvendezést jelent. Ilyenkor a liturgiában a szokásos a lila színt fel szokták váltani annak egy enyhébb árnyalatával, a rózsaszínnel. A mostani járványos időszakban a mai szentírási olvasmányoknak különös jelentősége van. Az egyházi év folyamán az olvasmányokat három különböző ciklusban vesszük a Szentírásból. Az A, B és C év ciklusai közül, most az elsőben vagyunk, tehát A év olvasmányait vesszük.

Az ószövetségi olvasmány Sámuel első könyvéből (16, 1 b-6, 10-13 a) származik. A most következőkben a teljes fejezetre vagyok tekintettel. Saul, Isten választott népének királya betegségben szenved, melyet a mai idők nyelvén nevezhetnénk kedélybetegségnek is. A betegség  eredetét a Szentírás mai észjárásunk, mai orvosi tudásunk szerint nem elemzi, hanem inkább a jelenséggel, a betegség tüneteivel foglalkozik. Nem tudhatjuk azt, hogy valamilyen neurológiai problémáról vagy valamilyen lelki természetű betegségről van szó. Saul tanácsadói azt javasolják, hogy hívja meg udvarába Dávidot, akit Sámuel már korábban felkent. Dávid Júda törzséből származott. Felkenésének az egyik lényeges mondanivalója, hogy Jákob áldása (Ter 49,10), melyet Júdának adott beteljesül. Isten ugyanis embereket választ ki, hogy a történelemben hatalmas tetteit végbe vigye. A kiválasztásnak jelentősége van, mert az nem csak az illető személy életét érinti, hanem másokét is.

Dávid a már betegségben szenvedő Saul előtt jelenik meg. Mai kifejezéssel élve zeneterápiát szolgáltat számára, ugyanis hárfázik. A templomok díszítésében sokszor az orgonakarzatokhoz rendelik a hárfázó Dávid király képét, mivel a zene a liturgiának is részét képezi. Ha nem is tudunk elmenni a templomba, akkor is vegyük igénybe a megszokott szent énekeket. Dúdolgassuk azokat, mert a szép szövegeknek és az éneknek gyógyító ereje van. A bezártságban élő ember hangulata negatív irányba fordul. Ezt az ember rossz fizikai állapota, betegsége még inkább fokozhatja. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a komorságra, mely nem növeli, hanem pusztítja egészségünket. Szükségünk van tehát a vallásos életünkben megszokott zeneterápiára.

Az evangélium egy vakon született meggyógyításáról szól (Jn 9,1-41). Itt is egy betegségről van szó. Ez azonban fizikai természetű. Nagyon érdekes az evangéliumi szakasz bevezetője, melyben egy párbeszédet hallunk, mely Jézus és tanítványai között zajlott le. Jézus tanítványai azt kérdezik Mesterüktől, hogy ki vétkezett a vakon született vagy netán az ő szülei. Jézus azt válaszolja nekik, hogy sem ő, sem a szülei nem vétkeztek, hanem Isten tetteinek kell nyilvánvalóvá válni rajta. Jézus meglehetősen modern gondolkodású. Nem mondja azt, hogy minden történelmi katasztrófa vagy minden betegség az emberek bűnének következménye. Mi persze jól tudjuk, hogy igenis minden emberi cselekedetnek van közelebbi és távolabbi következménye is. A rossz cselekedetek negatív irányba hatnak, a jó cselekedet pedig pozitív hatást vált ki. A cselekedetek végső következménye az üdvösség vagy a kárhozat.

Hogyan nyilvánult meg Isten cselekedete ebben az esetben? Úgy, hogy ez a vak ember visszanyerte fizikai értelemben vett látását. Látta azt is, amit szemeivel nem láthatott, még ha azok teljesen épek voltak is. Az előtte fizikai valóságában álló Jézust láthatta, de azt, hogy Jézus a Dániel próféta (7,9-14) értelmében vett Emberfia, aki ott áll az Ősöreg előtt, és földi születését megelőző léte van, ezt már nem láthatta, hanem a saját testében végbement változáson keresztül, hitt Jézus személyében és abban, hogy Jézus által az Isten csodás ereje mutatkozott meg benne.

Hogyan és miért keletkezett ez a járvány, mely Európába is megérkezett? Azt tudjuk, amit az orvostudomány és a biológusok el tudnak róla mondani. Minden bizonnyal nem az emberi akarat hozta ránk ezt a vírust. Remélhetőleg nem biológiai háború részesei vagyunk, hanem pusztán arról van szó, hogy megtapasztaljuk kiszolgáltatott emberi mivoltunkat. Ez ellentétben áll azzal az emberi gőggel, mely abból a téves hitből származik, hogy a tudomány által az ember minden fölött hatalmat gyakorolhat. Ez a járvány elégséges bizonysága annak, hogy az emberi tudomány korlátok között mozog. A meggyógyított vakot Jézus az Isten felé, saját személye felé fordította. Ebben a helyzetben nekünk is azt kell keresnünk, hogy Isten, hogy mutatkozik meg számunkra, bennünk milyen változást eszközöl.

Szent Pál apostol a mai szentleckében (Ef 5,8-14) azt mondja számunkra: „Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.” A nagyböjti önmegtagadás szeretetünk kibontakozását segíti elő. Önmegtagadásunk legyen világosságban való járás, melyben ennek a Szent Pál által itt jelölt gyümölcsei érlelődnek! Most különösen is oda kell fordulnunk az elhagyottak felé és vigyáznunk kell egymásra.

Varga Lajos
segédpüspök, plébános