A végső idő elkezdődött

https://vac-alsovaros.vaciegyhazmegye.hu/wp-content/uploads/2020/04/santakoldus.jpgA végső idő elkezdődött

Húsvét 2. hete, hétfő

Ezekben a napokban Apostolok cselekedetei alapján
végigkísérjük Szent Péter és Szent János apostolt, akik a béna meggyógyítása
miatt a főtanács elé kerülnek (4,1-12). Az imént jelölt részben is tükröződik,
hogy a végső idő elkezdődött, de nem abban az értelemben, hogy hamarosan
bekövetkezik a világ vége, hanem úgy, hogy Jézus eljövetele által az Isten
országának erői jelen vannak a világban. Jézus földi életében csodákat művelt,
feltámadása pedig annak a bizonysága volt, hogy a Mennyei Atya elfogadta az ő
áldozatát. Ezért Jézus nevének segítségül hívásával most is csodák
történhetnek. Ennek egyik jele volt a sánta koldus meggyógyítása Szent Péter
apostol által. A mai olvasmányban az apostolok számonkéréséről olvasunk. Ezért
hivatkoznak az apostolok Jézus nevére. Szövegünk azzal záródik, hogy „Ő az a
kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett.” Nincs üdvösség
senki másban, Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben
üdvözülhetnénk.” Hétfőn is ennek a szövegnek a továbbolvasása történt. Az
apostolok a zsoltárok alapján értelmezik Jézus életét. Mi sokszor olyan
mellékes szentírási olvasmánynak tartjuk ezeket a költői szövegeket, melyeket
az ősegyház is használt, a szentmisének és a zsolozsmának a liturgiájában pedig
ez állandóan jelen volt az Egyház életében. Miután az apostolok kiállták a
próbát, a Szentlélek erőt adott nekik a további küzdelemre.

János evangéliuma (3,1-8) tovább viszi a húsvéti gondolatot. A keresztség szentsége a húsvéti misztériumhoz tartozik, mert általa részesülünk Krisztus életében, halálában és feltámadásában. Nikodémusnak, Jézus tanítványának kellett megérteni az újjászületés gondolatát. Az evangéliumi szakaszban benne van a húsvét legnagyobb ajándéka, a Szentlélek kiárasztása és titokzatos működése. Ez azért is nagyon fontos, mert az Egyház életében a Szentlélek alkotó tevékenysége a legfontosabb. A papság ugyan Krisztus személyében jár el, de ők nem varázslók, hanem általuk a liturgiában a Szentlélek végzi a megszentelés művét.

+Varga Lajos
segédpüspök, plébános

UA-85961568-1