Megyéspüspöki felhívás

Kedves Testvérek!

Valamennyiünk számára megdöbbentőek a hírek, a kihalt utcák látványa világszerte. Különös és nehéz napokat élünk. Sok a bizonytalanság, a félelem: megkíméli-e szeretteinket a betegség, lesz-e munka, jövedelem, kenyér az asztalon.

Mégis hisszük, hogy az Istent szeretőknek minden a javára válik. Nagy erőt ad ez. Éppúgy megerősít, mint tudni azt, hogy az Egyház mint mindig, úgy most is mellettünk áll. Ha nincs is nyilvános szentmise, papjaink mindennap bemutatják a szent áldozatot, és imádkoznak Isten népéért, gondozzák a lelkeket és összefogják a közösségeket akár a virtuális térben is.

Ugyanakkor a hívő közösség is felelős a papjaiért és plébániáikért. Az egyházközségek gondoskodásukkal fejezik ki, hogy fontos számukra egyházuk és papjaik. Ennek egészen konkrét megnyilvánulása a pénzbeli adakozás.

Tudnunk kell, hogy az egyházi adó és a perselypénz nem valamiféle ráadás vagy zsebpénz a pap számára – ahogy sokan tévesen gondolják –, hanem ténylegesen a pap és munkatársai megélhetésének, és a plébánia működésének a biztosítéka. Miközben az egyházmegye a nagyobb összegű állami támogatásokat az ingatlanok és az intézmények fenntartására fordítja, addig a plébánia költségeit és a pap fizetését az egyházközség adja össze. Ez mindig is így volt, és ma sincs másképp.

Példa értékűek azok az egyházközségek, ahol a hívő családok – anyagi lehetőségeikhez mérten – havi rendszerességű utalással támogatják a plébániát. Sok helyen viszont, ahol ez még nem valósult meg, a perselyadományok jelentik a plébánia fenntartásához szükséges egyedüli forrást.

Ezért a mostani, különlegesen nehéz helyzetben, amikor nincs lehetőség szentmisén perselyadományok gyűjtésére, azzal a kéréssel fordulok a kedves hívekhez, hogy nélkülözhetetlen pénzbeli támogatásukat más módon juttassák el a plébániához.

A támogatás legegyszerűbb és legjobb módja az, ha számlájukról rendszeres utalást tudnak beállítani a plébánia számára, amelynek számlaszáma:
10700323-67239313-51100005
vagy, amelynek számlaszámát a templomi hirdetőtáblán olvashatják.

Ha erre nincs módjuk, akkor adományukat – legalább a szokásos vasárnapi perselyadomány összegét – a templomban található perselyben helyezhetik el. Erre kérem a kedves Testvéreket, és papjaink nevében is köszönöm nagylelkűségüket.

A templom most is nyitva áll. A betérők az Úr Jézus jelenlétében megtapasztalhatják azt a belső békét, amit senki és semmi nem vehet el az Istenben bízóktól. Az Egyház most is imádkozik Isten egész népéért. Az Úr titokzatos módon most még közelebb van hozzánk, mint amikor úgy gondoltuk, hogy a magunk erejéből is jól elboldogulunk. Rá hagyatkozva, egymást segítve a bajban is erősek maradhatunk.

Vác, 2020. március 24-én

+ Marton Zsolt

UA-85961568-1