Hirdetések, Advent 3. hete

https://vac-alsovaros.vaciegyhazmegye.hu/wp-content/uploads/2021/12/advent3gyertya.jpgHirdetések, Advent 3. hete

A roráté szentmiséket továbbra is a szokott időpontban, fél 7-kor tartjuk. A Karolina-kápolnában hétköznap reggel 8 és este 6 órakor lesznek szentmisék, a Regőczi-kápolnában hétfőn és szerdán délután fél 5-kor lesz szentmise.

Csütörtök este 7 órától Igekör lesz a Felsővárosi plébánián.

Jövő szombaton, december 18-án, lelkinap lesz a Regőczi-kápolnában de. 9 órától du. 1 óráig. A lelkinapot a Verbum Dei-nővérek fogják tartani. A 16 év feletti fiatalokat, a felnőtteket és az időseket egyaránt szeretettel várjuk erre az alkalomra.

Jövő szombat délután 4 órakor a Szent Mónika-közösség tart összejövetelt a Hétkápolnában.

Advent minden vasárnapján a Váci Civitas Zenekar Kamaraegyüttese fél órás koncertet ad a Regőczi-kápolnában, közvetlenül a fél 5-ös szentmise után kezdődik. Fogadjuk szeretettel ezt az ingyenes zenei ajándékot.

A Fehérek templomában vasárnap este fél 6-kor vesperást éneklünk, melyre szeretettel hívjuk a testvéreket.

Hálásan köszönjük mindazok munkáját és segítségét, akik lehetővé tették a múlt vasárnapi jótékonysági vásárt. Köszönjük az ajándékok készítőinek a sok fáradságot, s köszönünk minden jószándékú támogatást.

A mai naptól könyvvásár indul a Barátok templomában, a Fehérek templomában és a Regőczi-kápolnában. Dr. Turay Alfréd atya könyveit lehet meg-vásárolni adományért, amellyel az Alsóvárosi plébániát támogathatjuk.

Vasárnaponként a Fehérek templomában – a délelőtti szentmisék után – lehetőség lesz Váradi Anna Idővándor c. regényét megvásárolni. A könyv Böjte Csaba ajánlásával jelent meg, és 4000 Ft-ba kerül. A könyvek eladásából befolyt pénz egészében a Dévai Szent Ferenc Alapítvány részére lesz továbbítva.

Advent 3. vasárnapjától fogva indul a karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtés. Az élelmiszereket – tésztát, rizst, konzerveket és más termékeket – a plébánia-irodában vagy a sekrestyében lehet leadni. A tapasztalat szerint cukorból túl sok szokott összegyűlni, ezért kérjük szépen, hogy cukor helyett inkább egy üveg mézet vagy lekvárt hozzunk.

Örömmel újságoljuk, hogy megjelent Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész új CD-lemeze. A felvétel a bodajki Mária-kegyhely orgonáján készült. Aki szeretne a lemezből vásárolni, iratkozzon fel névvel és telefonszámmal a sekrestyében.

UA-85961568-1