Hirdetések – 2021. november 28.

https://vac-alsovaros.vaciegyhazmegye.hu/wp-content/uploads/2021/11/adventi-koszoru-4.jpgHirdetések – 2021. november 28.

Adventi időben hétfőtől szombatig minden nap roráté szentmisét tartunk, a Fehérek templomában reggel fél 7-kor és a Barátok templomában szintén reggel fél 7-kor. Agapé azonban a szentmisék után nem lesz. A Karolina-kápolnában a reggel 8 órai szentmisék továbbra is meg lesznek tartva.

Kedden este 7 órától a Szent Antal-imacsoport tart összejövetelt a Barátok templomában. A vesperás elimádkozása után szentségimádást végzünk, majd kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.

Szerda este fél 6-kor a Verbum Dei imaközösség tart összejövetelt a Regőczi-kápolnában.

A bérmálásra készülő fiatalokat csütörtök délután 5 órára várjuk a Felső-városi plébániára.

Csütörtök este 7 órától Igekör lesz a Felsővárosi plébánián.

Péntek este 6 órakor lesz a fiatalabb gimnazisták ifjúsági hittanja.

Advent minden vasárnapján a Váci Civitas Szimfonikus Zenekar Kamara-együttese a Regőczi-kápolnában fél órás koncertet ad. A koncert közvetlenül a fél 5-ös szentmise után kezdődik.

A Fehérek templomában vasárnap este fél 6-kor vesperást éneklünk, melyre szeretettel hívjuk a testvéreket.

A váci Szent Anna Karitászcsoport idén is meghirdeti az Angyalbatyu gyűj-tést. A jó állapotú játékokat, mesekönyvet, plüssállatokat, apró ajándékokat, gyermek tisztálkodási eszközöket cipősdobozva téve a sekrestyében vagy a plébánia-irodákban lehet leadni december 5-ig. A dobozra írják rá, hogy körülbelül hány éves kisfiúnak vagy kislánynak szánják a csomagot. Ezzel a felajánlással nehéz sorsú gyermekek karácsonyát tudjuk szebbé tenni. 

December 5-én, Advent 2. vasárnapján, az Alsóvárosi Plébánia jótékonysági vásárt tart a Székesegyház előtt, a Konstantin téren, délután 3 órától 5 óráig. Szeretettel várjuk a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt. Szent Miklós püspök is ezen a napon érkezik Vácra, és ajándékot fog osztani a jelenlévő gyerekeknek. Lehetőség lesz kézműves díszek és ajándékok vásárlására. A befolyt összegből az Alsóvárosi Plébánia egy projektort szeretne vásárolni.  

Szintén december 5-én, vasárnap az Etalon kiadó keresztény filmeket és CD-ket fog árusítani a Fehérek temploma előtt. Előre jelezzük, hogy december 18-án, szombaton délelőtt 9 órától lelkinap lesz a Regőczi-kápolnában. A lelkinapot a Verbum Dei-nővérek fogják tartani.

UA-85961568-1