SZENT IMRE-ÖSZTÖNDÍJ 2017

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2017/2018. évi Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik.

A kiértesítés postázásához a pályázat mellé bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni!

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A Kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatvány internetről letölthető innen, vagy az Alapítványtól bélyeggel ellátott válaszborítékkal lehet igényelni. Információ telefonon: 1/445-4587 (hétfőtől péntekig munkaidőben). A pályázathoz csatolandó a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása, az iskolalátogatási-, vagy hallgatói jogviszony igazolás, valamint a jövedelem-igazolások, és egy bélyeggel ellátott, megcímzett válaszboríték.

A pályázatokat 2017. szeptember 20-ig, szerdáig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”.

Csak a 2017. szeptember 20-áig postára adott és pontosan kitöltött pályázatokat tudjuk elbírálni! A pályázatokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Katolikus Központi Alapítvány

Forrás: http://vaciegyhazmegye.hu/hirek/1853/SZENT-IMRE-OSZTONDIJ-2017.html.

UA-85961568-1