A Hajléktalan Jézus szobra

VÁCRA LÁTOGAT A HAJLÉKTALAN JÉZUS SZOBRA
2017. május 22.
A hajléktalan Jézus szobra május 3-án 15 órakor érkezett Kecskemétre a nagytemplomhoz, majd május 11-én Veszprémben mutatták be az evangélikus templom előtt. Május 18-án Miskolcon a minorita templomnál tekinthetik meg az érdeklődők, május 22-én 15:30-kor a váci székesegyház előtt állítják ki, május 26. és 28. között pedig Pécsett lesz látható – tájékoztatott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Az együttérzés szobra április 11-én érkezett Budapestre, ahol Erdő Péter bíboros áldotta meg a VIII. kerületi Horváth Mihály téren. A karitatív szervezet a szobor országjáró körútjához kapcsolódóan ismert egyházi személyeket, művészeket és közszereplőket kért fel, hogy videoüzenetben fogalmazzák meg, mit jelent számukra az együttérzés. A rövidfilmek arra hívják fel a figyelmet, hogy a rászoruló embereken segíteni közös ügyünk. A sorozatban megszólalt Beer Miklós váci püspök, Lackfi János költő, valamint Tenki Réka, Szinetár Dóra, Csuja Imre, Epres Attila és Debreczeny Csaba színészek, továbbá a szobor hazai elhelyezését kezdeményező Madarász Éva és Bruckner Zoltán.

Forrás: http://vaciegyhazmegye.hu/programok/1667/VACRA-LATOGAT-A-HAJLEKTALAN-JEZUS-SZOBRA.html
UA-85961568-1